Tavasszal újra indul az ökováros, és ez lesz az első, ahová ellátogatunk:

az index cikke

Ma körbefutott a hírcsatornákon, hogy egy török állami cég minivizierőműveket árul: kell hozzá egy patak, 180e ft, és lesz belőle pár száz watt (pár ház ellátására elég). A legjobb, hogy nem kell hozzá transzformnátor. Ilyesmire nagy szükségünk van:

http://www.temsan.gov.tr/english/mikroturbin.html

A Somogy megyei Gyűrűfűvel ellentétben Galgafarmra elég egyszerű eljutni: Bagnál kell lefordulni az M3-asról, majd Tura felé fordulva előbb Bagon, majd Hévizgyörkön áthaladva, Galgahévízen megkeresni a főutcáról nyíló Gaia Hotelt, amit színes táblák egész kis felhője jelez.
Minden hónap első vasárnapján nyílt napot tartanak, ezen vettem részt én is. Varga Géza és egy másik alapító, Sárika (volt rendes neve is, de sajnos arról lemaradtam) tartottak több, mint egy órán át ismertetőt a faluról. A nádfedeles, sörpadokkal berendezett hombárban vagy harmincöten ültek, pedig azt hittem, sőt reméltem, hogy szinte egyedül leszek.
Galgafarm története a nyolcvanas évek végén kezdődött, az ökofalu-mozgalom szárnyra-kapásának idején. Varga Géza svédországi tapasztalatai alapján felvázolta egy fenntartható falu tervét, és baráti körével 1990-ben megalapította a Gaia Alapítványt, mely a mai napig segíti a falu fejlődését – központi fűtést, áramot szolgáltat, építési szabályzatot, adásvételi szerződéseket ír, stb…
Az első tíz év azzal telt, hogy a kiszemelt Galgahévíz melletti Bika tóra néző domboldalt a mezőgazdasági termelésből kivonják és beépíthető területté tegyék, illetve azzal, hogy felépítsenek a szomszédban egy működő biogazdaságot, ami nemcsak a leendő falu igényeit elégíti ki, de munkát, bevételt biztosíthat a lakóinak is.
Az első házakat 2006-ban kezdték építeni, de a nagy érdeklődés ellenére kevesen tudták elszánni magukat rá, hogy leköltözzenek a kezdetleges viszonyok közé. Ma már jobb a helyzet. Pár percnyi autózás után egy domboldalon feltűnik a falu legnagyobb épülete, a 16 lakásos társasház, melynek egyik szárnyát még szeptemberben átadják. Ez kicsit hasonlít a budai Hattyúházra. Ezen kívül három ház évek óta lakott, négy másik 90 százalékban kész van és lakott, illetve van vagy öt még nem beköltözhető, különféle stádiumban félkészen álló épület. A mindent uraló zsupfedél és népies modor ellenére a házak viszonylag visszafogottak és ízlésesek. Varga Géza elmondta, hogy a telkek majd 60 százaléka elkelt és 26 család anyagilag is elkötelezte magát arra, és csak idő kérdése, hogy kiköltözzön. A 16 lakásos társasház lakásai közül 9-t már el is adtak. Úgy fest, hogy majd két évtizednyi lassú araszolgatás után, most végre tényleg betelepül a falu.
A Gaia alapítvány filozófiája szerint az ember első számú igénye az egészséges élelem – először tehát erről akartak gondoskodni: ezért töltöttek tíz évet a biofarm felfuttatásával. A második legfontosabb az egészséges ivóvíz. Erre a helyszín a biztosíték – ez állítólag egy különlegesen tiszta völgy, a környéken nincs semmiféle szennyező üzem, csak egy pár gyógyvizet adó forrás. A harmadik legfontosabb a megfelelő hajlék. A Gaia Alapítvány a helyi önkormányzattal karöltve írta a leendő falu rendezési tervét, és ebben több dolog is ki van kötve az épülő házakkal kapcsolatban. Egyrészt alkalmaznak egy bizonyos viszonyszámot az építőanyagokkal beépített energiamennyiségre, és ezt korlátozzák, másfelől meg kell felelnie bizonyos energiatakarékossági elvárásoknak – melyek Varga Géza szerint ökonomikusabb házat eredményeznek, mint az úgynevezett passzívház. A nem kötelező, de erősen javasolt és kínált megoldás a szendvics-falszerkezet: a ház szerkezete fából épül, a külső falak kétrétegű favázat kapnak. A fakereteket vályogtéglával töltik ki, a két réteg vályogfal közé pedig szalmát építenek, ami egyszerre biztosítja a hőszigetelést és a fal lélegzését. Az alapok szigorúan betonból készülnek, hogy elkerüljenek mindenféle vizesedést.
A rendezési tervben az is benne foglaltatik, hogy az itt épülő házaknak valamilyen formában magukon kell viselniük a magyar népi építészet jellegzetességeit – tájba és hagyományba illőnek kell lenniük. És végül az egyes terveket be kell mutatni a falugyűlésnek (minden hónap második vasárnapján), akiknek vétójoga van.
A negyedik fő létszükséglet meglátásuk szerint a segítő közösség, ami akkor fogja elnyerni végleges formáját, ha a falu eléri teljes, tovább nem tágítható méretét, és kb. ötven család fog benne lakni. Varga Géza elképzelési szerint az 50 család uszkve 200 lakót fog jelenteni, melynek fele fiatalé vagy öreg, és kb 100 fő a keresők létszáma.
A falu élelmiszer-szükségleteinek előállítása (erre a jelenleg rendelkezésre álló 300 hektár-ból 100 hektár föld elegendő) kb 20-22 embernek ad munkát, egy másik 20 embert tud foglalkoztatni a házépítés, karbantartás, különféle szakipari munkák, még vagy tizenöt dolgozhat az alapítványnál, az oktatási központban, a falubéli Gaia Hotelben, a turizmusban és más egyéb járulékos feladatkörökben. Ez kb. 60-65 százalékos foglalkoztatottságot jelent, a maradéknak pedig a közösség segít munkát találni.
Minden tiszteletem Varga Gézáé, aki az életét szentelte ennek a projektnek, és nem bízta a véletlenre annak sikerességét. Hajlandó volt türelmesen, lassan haladni, és úgy fest lassan beérik a terve. Kérdés, hogy a falu társadalmi szerkezete képes lesz-e abban az irányban haladni, amit ő elképzelt neki.
Az érdeklődök hadát elnézegetve jól látszott, hogy ezek az emberek nem annyira életformaváltáson, mint inkább ingatlanvásárláson gondolkodnak. Persze nyilvánvalóan szükségeltetik némi életformabeli változtatás is, de Galga helyzeténél fogva – elég közel van a fővároshoz és az autópályához – tulajdonképpen elmegy népies lakóparknak is. Az alapítvány nem kíván beleszólni a beköltözők összetételébe, abban bíznak, hogy az ismerkedés, a telekvásárlás, a házépítés során amúgy is kibukik, hogy ki alkalmas az ott-élésre, és ki nem.
Én amúgy valószínűleg az utóbbi kategória volnék, ezt azonnal éreztem: nehezen viselem, ha beleszólnak az elképzeléseimbe, nehezen tűröm, ha az ablakom a Hattyúházra néz, még rosszabbul viselem, ha nekem is népies stílusban kell építkeznem. (A népies stílus 16 lakásos társasházra alkalmazva szinte elkerülhetetlenül ostoba épület lesz) Utálom a fafaragást – ma a falu helyén elterülő építési terület egy fafaragó táborból megmaradt amatőr faszobrokkal van feldobva, illetve a falu leendő főterét egy életfa jelzi – utálom a körtáncokat, meg a mosolygós, gyermekzsivalytól hangos, jámbor keresztényi, közösségi együttléteket. Nehezen tudom elképzelni, hogy a falugyűlés sokban különbözik egy átlagos társasház lakógyűlésétől – aminél rosszabb műfajt el sem tudok képzelni.
A népies vonalnak van értelme – logikus döntés, ha a hagyományba és a tájba egyaránt illeszkedő építészeti stílust keresünk, csakhogy egy ilyen döntés soha nem csak esztétikai, hanem mindig ideológiai is. És egy ilyen ideológiai döntésnek aztán mindig vannak gyakorlati következményei is. Az első, hogy egy „történeti” építészeti modort kényszerítünk rá a mai házainkra – a 16 lakásos társasház eseténél ez szuperkínos, a többinél sikeresebb az imitáció, ott csak kicsit sántít az utánérzés. A másik az, hogy ezzel kiszűrjük azokat, akik nem gyengülnek a népi romantikára, hisz azt már nem engedhetik meg, hogy én más modorban építkezzek, mert akkor csiricsáré lesz – amit meg azért nem lehet vállalni, mert akkor nem fog eléggé hasonlítani az egész ahhoz a furulyaszavú, madárcsicsergős ideálhoz, amit az alapítók lelki szemeikkel beleláttak.
Amihez amúgy jelenleg nem nagyon hasonlít. Mert noha a környező táj, a tó és az erdőkkel szegett szemhatár valóban gyönyörű és minden igényt kielégít, maga a falu egy volt szántó közepén helyezkedik el, és a mai napig nem nő rajta egyetlen fa sem. Ez azért egy kicsit emlékeztet a zöldmezős ingatlan-beruházásokra. Ha majd 15 éve az alapítványé a terep, akkor pedig lett volna idő a fásításra.
A kopár domboldalon elhelyezett kistelkes népies házak helyett én a ligetes erdőben megbúvó elegáns modernizmust részesíteném előnyben, ezért tehát ide sem fogok beköltözni. Továbbra is kénytelen vagyok saját várost alapítani.
Tanulság1: egy működő biofarm, mint első lépés, nem rossz ötlet, de korántsem záloga a sikernek. Arról nem is beszélve, hogy a 300 hektáron gazdálkodó biofarm mindössze kb 10 féle terméket állít elő, a tej nem drága, de a tejföl, a kenyér, a vaj kb. duplája a szokásosnak, ráadásul nagyon vacakul és vidékiesen néznek ki, mintha direkt nem volnának hajlandóak részt venni az élelmiszeriparban dúló csomagolási versengésben.
Tanulság 2: Az építészeti stílus előre eldöntése ideológiai döntés, mely korlátozza a szabadságot, a betelepülni vágyók körét. Egy város lehet csiricsáré, bár nehezen viselném, ha mindenki parasztházat építene. 

Az első magyar Bioblitzen 152 féle poloskát, 22 emlőst, összesen 1656 fajt számláltak meg egy négyzetkilométeren. Azóta már 2863-nál tartanak. A Bioblitzet 1996-ban találták fel Washingtonban a U.S. National Park Service munkatársai. Ez a biológiai terepmunka egy szórakoztató formája, melynek lényege, hogy önkéntesek körülhatárolnak egy darab földet, és minden állatot, amit találnak, feljegyeznek az egysejtűtől a grizzly medvéig. Majd megszámolják és az eredményeket közzéteszik. A jelenség a massachusetsi Walden tó környékén rendezett fajszámlással váltott ki komolyabb figyelmet, azóta Biodiverzitás Napnak is hívják, és számos helyen ismétlik az USA-n kívül is. A gyűrűfűi Lovastanya sajtóközleménye:

Annak idején, a hetvenes évek elején, talán pont hetvenben, nagy port kavart Gyűrűfű tragikus története. A falut az ötvenes évek vidékfejlesztési politikája – körzetesítés - halálra ítélte és a nem fejlesztendő területek közé sorolta: gyakorlatilag lemondtak róla, eltemették. Mivel soha nem kapott rendes bekötő utat – még a hetvenes években is több száz éves földúton jártak (Gyűrűfűt először 1337-ben említik a vatikáni jegyzőkönyvek, mint egyházi adót fizető települést). A halálos ítélet végrehajtása kb. húsz évet vett igénybe, hetvenben az utolsó lakó is elköltözött az időcsapdába esett településről. A sopánkodó riportok az ország első elnéptelenedő falujaként aposztrofálták.

Vasárnap Galgafarmon (részletes beszámoló hamarosan) kisebbfajta vitába keveredtem a falu-alapító Varga Gézával arról, hogy lehet-e laposstetejű házat építeni az új faluban, melynek rendezési tervében szerepel az a kitétel, hogy a házaknak magukon kell vielsnmiük a magyar népi építészet jellegzetességeit. Én amellett érveltem, hogy a népi építészetbnen is előfordul a csapott, feél-lapos tető, ha nem is lakóházak esetéebn, de mondjuk gazdasági épületeknél, persze pusztán hipotetiokusan, nem mintha össze akarnám zúzni az ott kibontakozó zsupfedeles idillt. És akkor most megkésett igazolásképp ezt látom az építészfórumon: Modern parasztház Piliscsabán.
Azt hiszem Ökováros építészeti arculatához ez a fajta parasztház sokkal közelebb áll, mint a zsupfedeles nyeregtetős változat.

Az Artmind studió tervei

Miközben a biotej és általában a biotermékek vacakul néznek ki vagy sehogy, szinte jeltelenek, ezt olvasom a Dining Guide Hétfői Gasztrohírkavalkádjában:

"
Ősszel általában minden az iskolakezdés és a gyerekek körül forog. Mivel az egyik leginkább befolyásolható és a szülők révén, áttételesen, de anyagi bázissal is rendelkező célcsoportról van szó, a hirdetők olyan felületeket keresnek, ahol egyszerűen és mindennap bombázhatók a kicsik. A legkiválóbb reklámhordozók: a dobozos tejek. A New York Times azt a jelenséget vizsgálja, hogy a legerősebb amerikai márkák „tejre mennek”.
"

Igyekeztem összeszedni egy kérdőívbe az ökofaluk esetében fontos tényezőket. Íme:

Ökofalu kérdőív:

Megújuló energiaforrások használata:
 Humusz – biogáz
 Vízenergia
 Napenergia
 Szélenergia
 Geotermális energia

Természetes erőforrások:

Föld
  Bio-gazdálkodás
Víz
  Vízgazdálkodás – Vízvezeték - Kutak – Tavak, vízfolyások - Vízminőség - Szennyvízelvezetés 
Falu
Ingatlan-telek gazdálkodás

Fenntarthatóság
 Energia-egyensúly
 Visszatáplálás

Gazdaság
 Közös gazdaság
 Egyéni gazdálkodók
 Piac – belső piac
 Összetétel – mezőgazdaság-kertészet-kézművesség-távmunka

Társadalom
 Közigazgatási Forma
 Vezetés – konfliktuskezelés

Urbanisztika
 Településszerkezet
 Közösségi élet helyszínei
 Termelőeszközökhöz való földrajzi viszony 
 

Múlt hétvégén megnéztünk egy különös hibrid ökotelepülést. A Délegyházai Robinson Park területe korábban mezőgazdasági terület volt, de jelenlegi tulajdonosai megörökölték, és készítettek rá egy új területrendezési koncepciót, azaz belterületté nyilváníttatták. A telep lelke a 16 hektáros telek közepén hullámzó négyhektáros tó – nagyon szép, lehet benne úszni, beállt benne az ökológiai egyensúly, még kacsák is vannak rajta – tényleg nem is tudom mit nem adnék érte, ha erre a tóra nézne a telkem és minden reggel kétszer átúszhatnám.

Barakonyi Szabolcs képe a Galgafarm makettjéről az Index cikkéből>>>

Jövő hét vasárnap – szept 6-án - lesz Magyarország valószínűleg legkomolyabb ökotelepülésén, Galgafarmon nyílt nap, és oda majd ellátogatunk.
Véletlenül a kezembe került Galgafarm alapítási koncepciója Nagy Gábortól, nem egy különlegesen érdekes dokumentum, sok széplelkűség és sok sértődöttség dolgozik benne sok jóindulattal, egyetlen érdekes – és negatív – része az, amit a megújuló ennergiaforrásokról ír. Nem tudom, hogy mindez érvényes-e még, vagy a technika meghaladta, de azért ideidézem:

... és máris számos krízisen van túl.
Pl. kinek volna kedve otthagyni régi cipőként bejáratott városát azért, hogy pár elvakult, neo-hippi, neo-keresztyén, hosszúhajú környezetvédővel töltse hátralévő napjait? Nekem pl. nem.
Én nem vagyok megsértődve a műanyagra, mint anyagra, nem gondolom, hogy azért vagyok elidegenedett és boldogtalan, mert az emberek éjszakára sem kapcsolják ki a mobiljaikat, és eleve nem zsupfedeles házban laknak. Nem támogatom a népies megoldásokat, és nem vagyok hajlandó lemondani a nagyvárosi élet minden kényelméről.
Engem az érdekel, hogy oldható meg jelenlegi energiaigényes és élménydús életünk fenntarthatóvá alakítása, egyben áttelepítése egy kedvesebb, természet-, és kultúra-közelibb környezetbe. És persze belátom, hogy jelenlegi civilizációs viselkedésmódunkkal felrúgtuk a föld ökológiai egyensúlyát, de nem gondolom, hogy ez a viselkedés alapvetően bűnös volna, csak azt, hogy túl sok energiát fogyaszt, és azt onnan veszi el, ahonnan a legegyszerűbb. Továbbá osztom azt az álmot, miszerint a létezés egy egész más síkja tárul fel azelőtt, aki meg tudja termelni azt, amit elfogyaszt, illetve olyan harmóniában él a környezetével, ami nemcsak neki tűnik harmonikusnak, hanem a természetnek is.

Jelenleg a legértelmesebb haditerv, amit ki tudtam találni a következő:
1. lépcső: nagyteljesítményű megújuló energiaforrás – (pl:75m magas szélturbina, vagy vízerőmű)
2. lépcső: működő biogazdaság, pár működő export-termékkel, erős brand, legendaépítés
3. lépcső: beruházók leköltözése, hotel, alkotóház, turizmus, vendéglátás, bio-étterem, bio-sör, fesztivál, telekárulás (vagy kölcsönzés, esetleg házkölcsönzés)
4. energiaipar telepítése, alternatív erőművek, ellátóipar, oktatás, export
… folyt köv.

Ez csak az egyik hevenyészett haditerv, folyton mozog a koncepció.

A kép egy dél-kolorádói, házikészítésű, horizontális szélerőművet ábrázol. >>>
 

Új hazát alapítunk, egy ökovárost, mely önfenntartóan működik, és egyben az önfenntartó filozófiák olvasztótégelyévé is válik. Keresünk szponzort, aki energiadús földet ad és egy energetikai szponzort, aki legalább egy szélerőművel megdobja a jövő városát. Illetve keresünk péket, sörfőzőt, biokertészt, interneten dolgozókat, gyermekes családokat, tanárokat... Mindenkit várunk, aki bele akar vágni a fenntartható életmódba, vagy megpróbálná szakmáját, kisvállalkozását egy autonóm városban felfuttatni.